A Travellerspoint blog

China

Mindenfélékről

overcast 15 °C

A huszonnyolcadik emeleten ülök egy fonott fellógatott ülőalkalmatosságban. Az erkélyről kinézve nem egy szívdöglesztő a látvány, ködös és elég hűvös is van, de sebaj, ha a holnapra jósolt napos idő 20 fokkal befut. És akkor hahó a tenger.
Úgy gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben arról írok, amikkel az utóbbi hetekben(számszerint kettőben) szembesültem, különösebb sztorizás nélkül, mintegy szószedet formájában summázok az ért hatásokról.

Kínai új éves dekoráció

Kínai új éves dekoráció

utcai sezlonyos

utcai sezlonyos

egy kínai bérház bejárata

egy kínai bérház bejárata

1.Helyreigazítás. Először is módosítanom kell 2 információt, amik helytelennek bizonyultak: nem 8, hanem 14 milliócskán élünk itt Sencsen falván. Van olyan gyár itt, ami 200 ezer embert foglalkoztat, így meg könnyű ennyien itt lakni. A másik a híradót érinti, mégis csak van. Láttam már kétszer is. És mutattak egy kis ojrópai zimankót. Remélem tovább állnak már nálatok a mínuszok és elkezdődik a tavaszosabb időjárás. De ha ez megnyugtat titeket, mi is fázunk itt a szubtrópus környékén. És itt nincs beépített fűtés sehol.

2.Szlovákia. Hát igen, sosem volt egy problémamentes ország. Az van, hogy új ország lévén nincs is nagyon csajníz neve. Az első interjúmon azt mondta az munkaközvetítőm, hogy mondjam, azt, hogy Magyarországról vagyok, mert hogy azt mindenki ismeri és Szlovákiát le se tudja fordítani. Mondtam, hogy ok. Meg végül is, mindegy is. Később már fel kellett vennem az angol álampolgárságot és már angol-magyar voltam.

3.Rágcsálók. Láttam az első patkányomat Baishizhouba. Egy elgázolt egeren(vagy bébi patkányon) meg majdnem keresztül mentem a minap. Biztos vannak többen, csak még ők is fáznak. :)

4.Gyerekek segge (már elnézést a vulgarizmusomért). A gys-e kilóg a nadrágból. A kisfiúknak természetesen más is. Merthogy, amíg nem szobatiszta a gyermek, addig pelus helyett olyan nadrágot adnak rájuk, amin a lába között egy nagy luk van végig a derekukig. Így bármikor hívja őket a természet, csak legugulnak vagy legugultatják őket és elintézik ügyes-bajos dolgaikat. Aztan megy az élet tovább. De nehogy azt higgyük, hogy ezen cselekvéseket diszkréten a füvön, vagy a bokor/fa tövében végzik. Nem nem. Hanem add uram, de máris módon ott, azon a földrajzi helyen, ahol épp azt szükségét érzik. Az eddigi legvadabb látvány egy üzlet előtt ért, ahol is a néni a delikvens kiskorút az üzlet felé fordítva, gyakorlatilag a járdán kakkantatta.

5.Kis és nagy dolgok, avagy az ázsia wc problém. Ami annyira nem is problém, mert a muszáj az nagy úr, és még ha pár napos ürítési visszatartást is okozunk magunknak az idegen póz és milliő miatt, utána megadjuk magunkat és pár nap alatt úgy használjuk , mint az angol wct. Persze a gond akkor jön, amikor nyilvános wcbe kell menni, mert azok elég ratyik és általában úszik a vízben. A póz megválasztása is gond lehet, hiszen nem mindegy melyik oldalról közelítjük meg a lyukat, ami ugyan úgy van ezen a wcn is, mint az angolon, illetve hogy mivel közelítjük meg, mármint a kisebbik vagy a nagyobbik dolgunkkal. De az általános közizlés végett, most akkor tovább ezt nem részletezném. Ha valakit mélyrehatóbban érdekel a téma, szívesen beszámolok személyes élményeimről:) Amúgy van már lehúzós változata is, tehát mint az angol wcn is, megnyomsz egy gombot és öblít.

fő a biztonság

fő a biztonság

habár az a kis tűz nemárt

habár az a kis tűz nemárt

a shenzheni lúvr

a shenzheni lúvr

Úgy döntöttem, hogy folytatásos elbeszélés módban jelenik meg ez a summázás, mert hosszú lesz ez így.
Úgyhogy (hát) így.

P.S.: a 20 fok feltételezhetően érdeklődés hiányában nem futott be, helyette viszont beállt a derekam. Éljen az immobilitás!

Posted by timigaraj 20:11 Archived in China Comments (0)

Tündértavi hétvége

képekben

sunny 15 °C

a bejárat kijáratkor

a bejárat kijáratkor

megmássztuk a hegyet. állítólag Kínában gyakoriak az ösvények helyetti lépcsők

megmássztuk a hegyet. állítólag Kínában gyakoriak az ösvények helyetti lépcsők

Maddolna Jane Fondás időszakát éli

Maddolna Jane Fondás időszakát éli

a csapat

a csapat

Útbaigazítás:mennyország vagy tündértó

Útbaigazítás:mennyország vagy tündértó

Egy kis orchideás kompozícijó

Egy kis orchideás kompozícijó

Egy a frappáns csajníz intelmekből

Egy a frappáns csajníz intelmekből

szigetfíling a gyepen

szigetfíling a gyepen

látvány

látvány

a tündértó, ami mellesleg nem volt 1 nagy etwasz

a tündértó, ami mellesleg nem volt 1 nagy etwasz

exotikummal a háttérben

exotikummal a háttérben

tündértói bódé

tündértói bódé

tópart

tópart

Miki mandarinozott a tündértói gyermekkel

Miki mandarinozott a tündértói gyermekkel

Bonszájos rész

Bonszájos rész

bonszájokok

bonszájokok

vulkanikus foszíliák

vulkanikus foszíliák

Foszíliák

Foszíliák

Magdolna a fejemre szotyizott

Magdolna a fejemre szotyizott

a fa, ami eltakarta a foszíliát

a fa, ami eltakarta a foszíliát

Egy foszílián

Egy foszílián

a foszília keresztmetszete

a foszília keresztmetszete

levélbe vésett üzenet

levélbe vésett üzenet

Chingele(magunk között csak Chingo-star) most nem főz, hanem választ

Chingele(magunk között csak Chingo-star) most nem főz, hanem választ

és a vacsi

és a vacsi

vizibivalyt is ettünk

vizibivalyt is ettünk

Hát így.

Posted by timigaraj 08:54 Archived in China Comments (0)

Mongol élmény

és egyébb behatások

overcast 16 °C

Ma van egy hete, hogy útra keltem. Az alvás továbbra se az erőségem. Akkor amikor kell, még most se megy igazán. No de majd.
Nagyon érdekes egy hely ez a kis 8 millás világváros a maga kis speckó gazdasági rendszerével. Ez annyira speciális része Kínának, hogy aki Hong Kongba jön, az kérhet 5 napos Shenzhen vízumot, ha máshová nem akar menni. Hong Kong is speckó hely, itt van egy köpésre, de mégse ruccanhatok át, mert nincs több belépésre feljogosító vízumom és hiába még mindig Kína, de akkor se. Ugyan ez a helyzet még Macau tartománnyal is, az is itt van a szomszédba, Kínában, de még se. Úgyhogy így. Ennyit ér az egyszeri belépéses vízum, röghözkötöttséget ebben a kis országban.
Szóval érdekes egy hely. Amit láttam eddig, az nagyjából ugyan az, kivéve természetesen ezt a helyet, ahol Maddolna lakik, mert ez egy kis falusi jellegű városrész, kicsi dzsuvával, meg gettó jelleggel. (lásd képek) Ezen kívül minden csak a siker, fény, csillogásról szól. Négysávos utak puccos autókkal , mindenhol pálmafa és zöld – nyert is Shenzhen valami díjjat nem olyan régen a sok zöldterületeiért, bevásárló plázák, amik este úsznak a fényáradatban , olyan metró, hogy amikor beléptem a narancssárga vonal szerelvényébe, olyan érzésem volt, mintha egy modern fogorvosi rendelőbe lennék, tisztaság, fehér-szürke interiőr és fertőtlenítő szag. A metróban mindenhol kapuk vannak, a buszokon is elől szálhatsz csak fel. Nincs bliccelés. Sőt, mesélte Maddolna, hogyha nagyon zsúfolt a busz, és kinyitja a söfőr hátul is az ajtót, akkor a felszállók összegyűjtik a pénzt vagy a csipogtatós kártyájukat(szerk.meg. :olyasmi, mint Londonba az Oyster) és előreküldik a sofőrnek. Éljen a kínai népköztársaság!
Gyönyörű lakóparkok vannak, képzeljük el, hogy itt egy lakótelep az olyan, hogy a házakat körbe vagy hasonló alakzatba helyezik el és az általuk behatárolt területre egy kis dzsengel jellegű parkot létesítenek, pihenő helyekkel, tóval, közösségi házzal, úszómedencével, egyszerűen gyönyörűségesek.

a háttérben a shenzheni szmog

a háttérben a shenzheni szmog

az útirányt mindenki olvassa le

az útirányt mindenki olvassa le

van itt minden, még ejfel torony is

van itt minden, még ejfel torony is

shenzheni lakópark/lakótelep

shenzheni lakópark/lakótelep

shenzheni lakópark/lakótelep II.

shenzheni lakópark/lakótelep II.

lakóparkos cirkuszkodás

lakóparkos cirkuszkodás

Továbbra is jókat eszünk, Chingele főz ránk becsületesen. Olyan, mint egy nagymama vagy anyu otthon, mindig azon aggódik, hogy mit együnk és hogy mit főzzön. Eszméletlen. Ilyet én még férfiúban nem tapasztaltam. És, el is mosogat maga után! Én mondtam Maddolnának, hogy megfogta az Isten lábát!
Ma átjött Jahan is ebédre. Jahan is belső mongol és szintén zenész. Nagyon kitett ma is Chinegele magáért, alig bírtam abba hagyni az evést. Főzött mongol teát nekünk, ami nagyon speckó. Eleve nem szárított tealevelek, hanem egy préselt föld darabnak kinéző tárgy, amiből gyökérszerűsége lógnak. Az illata is földre emlékeztet. Ebből morzsolnak le, teszik be egy rongydarabba, amit a vízbe áztatnak. Tejet, sót és valami kölesre emlékeztető golócskákat szórnak bele és összefőzik. Íze érdekes, eleve sós, és engem emlékeztet a kukoricakására vagy nevezzük puliszkának, valószinűleg a kölesnek tűnő tárgy miatt. Nem rossz egyébként, csak fura.

a mongol tea eredeti formájában

a mongol tea eredeti formájában

evészet mongol módra

evészet mongol módra

ezt ettük ma, a csirkefejet és a lábát otthagytuk

ezt ettük ma, a csirkefejet és a lábát otthagytuk

Tegnap este belevetettem magam az éjszakai életbe és elmentünk megnézni a fiúkat. Heti 2-3szor játszanak az I du tang nevezetű szórakozóhelyen. Az I du tang pedig egy érdekes helyen van, egy régi gyár-komplexum lett átalakítva ilyen kis művészteleppé, ahol kiállító termek, podnyikok, meg dizájn üzletek vannak. Van egy kis Millenáris jellege.

shenzheni millenáris

shenzheni millenáris

a millenárisos kedvencem

a millenárisos kedvencem

millenáris este

millenáris este

Chingele és Jahan a próbateremben

Chingele és Jahan a próbateremben

Szóval meghallgattuk a fijukat, akik autentikus mongol zenét játszanak. Jahan lőfejes hegedűn, avagy morinhúron, Áron basszusgitáron, Chingele pánsípon, dorombon, körtemuzsikán, éneken és még egy kéthúros lófejes pengetős alkalmatosságon játszik, Tomi dobol és Wan Choa gitározik. Jó, azt kell hogy mondjam, jó zene a mongol. És a mongolok is jó emberek. És vendégszeretőek. És jól főznek. És nagyon figyelmesek. És spirituálisak. És jól masszíroznak. És hasist szívnak.
Hát így.

Posted by timigaraj 04:30 Archived in China Comments (0)

Mimivel az élet

avagy a Baishizhou-i millijő

overcast 17 °C

Ha kultúrsokk nem is, termo-sokk annál inkább ért. Mínusz 10ben indultunk otthonról péntek reggel, majd szombat délbe 20 fokban landoltam. Kellemes volt. Viszont a lakás megint csak hidegebb, mint a kinti hőmérséklet, így fűtünk bent. Minden csempe és járólap izzadt a házban, mert azok se voltak felkészülve a hirtelen felmelegedésre. Érkezésem előtt Shenzhenben is zimankó volt, 5 fok környékén.
Már első nap kidzsesszeltünk délután a Maddolna közvetlen városrészét megtekinteni Baishizhout és annyira/akkora dejavum volt. Mindegy, hogy hol van az ember: thaiföldi vagy malajziai csajnatownba vagy kínában mint olyan,mert teljesen ugyanazt kapja: a látvány, a szagok, az illatok, a színek mind egyformák.

a Baishizhou-i milliő

a Baishizhou-i milliő

a Baishizhou-i milliő II.

a Baishizhou-i milliő II.

a Baishizhou-i milliő III.

a Baishizhou-i milliő III.

A mai setting kicsit változott: Mimi kisasszony a hűtő tetején ül és figyel, miközben én a blogot írom, Maddolna meg kínaizik. Keményen küzd a 4 tónussal. De mire leírtam ezt a mondatot, a Miss már id is bandázott közénk.
Chingele főzött finomakat és nagyon jól ment a pálcikákkal való evés, pláne úgy, ha éhes az ember és nagyon muszáj. Na és persze, ha nincs se kés, se villa. Ez olyan túlélő ösztön féleség. A Chinegele- törtnetünk következő szereplője egy belső mongóliai zenész férfiú, akiről mint megtudtam egy benfentestől hétvégén, olyan sztár itt Shenzhenben (kínaiul ejtsd sendzsen), mint Lady Gaga Londonországban. Hát ilyen fontos embereket ismerek rögtön  Aki úgy megmasszírozta a hátamat, megnyitva minden csakrámat, hogy csak úgy áramlott bennem a csí.

az első ebéd

az első ebéd

Maddolna felett a lég

Maddolna felett a lég

Egy kis karácsonyi giccsparádé

Egy kis karácsonyi giccsparádé

Egy komplexum fényáradata

Egy komplexum fényáradata

Látnotok kéne, amilyen szertásosan issza apu pálinkáját, öröm nézni a rituálét. Kunék füstölt kolbásza is bejött neki – épp arra gondoltam, hogy Gömörből csajnáig szerintem nem jött még sok kolbász és biztosan nagyon kevés belső mongol van, akihez el is jutott.
A minap néztünk tévét, valami hong kongi film ment, ami véletlenül fel volt vértezve angol felirattal és nemgyőzött beszámolni a színészekről, hogy kit honnan ismer. Merthogy egy Gaga méretű sztár errefelé filmekben is kell, hogy szerepeljen. Nagyon érdekes a kínai tv, lehet nézni benne kínai, hong kongi, illetve japánokat alakító kínai szappanoperákat, illetve olyan dróton rángatott, levegőben futó harcosok életútját bemutató filmeket. A híreket mellőzik, nem is kell az. Kínában nincs híradó. Ez egy kiegyensúlyozott ország, boldogok az emberek és nem stresszelik őket feleslegesen.
Hát így.

P.S.: Mimivel nem volt felhőtlen az éjszakánk. Kicsit még dolgoznunk kell az összehangolódáson, hogy ő ne akkor kezdjen el aktív életet élni, amikor én már végre elálmosodom. Kemény dolog ez az együttélés.

Posted by timigaraj 04:04 Archived in China Comments (0)

Hát elindultunk

sunny 16 °C

Korral edződik az ember azt kell, hogy mondjam. Eléggé paráztam az elválástól, de aztán valahogy nem sikerült sokkal szörnyűbbé, mintha csak a kontinensen belülre lokalizálódtam volna át. És még a reptéren se volt igazán meg az izgatottság. Fura.
Ma a macskával alszom, illetve vele osztozom a nappalin s elég elrettentően bámulja azt, hogy itt gépelek. Nem is tudom, hogy féljek-e vagy sem. Akik ismernek tudják a kisállatokhoz való viszonyulásomat, nem bánom én őket tisztes távolságból, csak ne másszanak rám. Természetesen Mimi az első perctől havernek kezelt, a nem túl olcsó táskáimon fente a körmeit és az ölembe pihengélt. Biztos érezte rajtam a felé irányuló szeretetet. Hát a mai együtt alvás komoly hatással lesz a további kapcsolatunkra. Reggelre elválik.

Őnaccsága, Miss Mimi

Őnaccsága, Miss Mimi

az egyáltalán nem kényelmes repülő

az egyáltalán nem kényelmes repülő

Már a reptér felé haladva álmodoztam egy gintonicról, hogy azzal fogom indítani a csajnába vezető utamat. Gondoltam én persze, hogy mocskos(angol)gazdagok módjára benyomok egyet aperitifnek és aztán nekilátok a fenséges pánkínai ebédemhez. Hát nemkaptam gintonict, vörösbort is nehezen, de kitartottam a véksőkig. A kaját meg inkább nem is részletezem.
Érdekes módon szinte egész úton olyan magasságban repültünk, hogy látni lehetett mindenféléket. Próbáltam a kis monitoron mutatott utirányból és a kint elémtáruló látványból megfejteni, hogy kábé hol vagyunk. Mindenáron Krasznahorka várát akartam megtalálni, de valahogy nem sikerült.Pedig nagyon koncentráltam és zúmoltam rá. Viszont volt zord Kárpátonak fenyvesekkel vadregényes tája meg sok hó.

zordon Kárpátoknak vadregényes tája

zordon Kárpátoknak vadregényes tája

nyuszialakú tó és hol van Wally?

nyuszialakú tó és hol van Wally?

Volt még aztán zokni is, hamár a gintonic nem tartozott a standard szerviszhez, kaptunk 1pár supercsajna minőségű zoknit, és 9 órás kínlódást. Nyizsní Novgorodnál (2,5 óra repülés után)a flotta úgy döntött, hogy most akkor este van, leoltották a villanyt, lehúzták az ablakokat és parancsra úgy kellett viselkedni, hogy este van. A kiszolgáló személyzet is így tett, lefeküdtek, egy maradt szolgálatba és ha valakinek valami kínja akadt, annak hátra kellett menni e a konyharészbe és kiszolgálnia magát.
Aztán 6 óra szenvedés és különböző poziciók sikertelen felhasználása után, Ulam Bátor környéken arra játszodtunk, hogy reggel van, amikor is egy elfogadható pózt sikerült összehoznom. De akkor már kezdődött újra az etetés és az élet természetes ciklusa. Megreggeliztünk.
Hát a pekingi repülőtér se lopta be magát a szívembe és csak edzett utazóknak ajánlom: nem olyan egyszerű az eligazodás és a kedves kici kínai emberkék tudni nagyon keveset angol. Kicsit edződtem, ugyanis annak ellenére, hogy 1 azon légitársasággal utaztam, csomagomat visszakaptam Pekingben azért, hogy 2 méteren belül 2x tegyem be és vegyem ki a csekélyke 30 kgt az átvilágitó gépbe majd hogy újból beadjam a check inbe. Imádom ennek az országnak a nemes egyszerűségét.

a kellemesebb repülő

a kellemesebb repülő

A következő útszakasz viszont legalább kellemesebb volt, habár itt már csak egy sört ittam volna meg, de be kellett érnem zöld teával. Nagy büszkeséggel viseltem viszont az előző járaton kapott, a gép interiőrjével megegyezző színű die zokkenemet 
Hát így.

Posted by timigaraj 03:33 Archived in China Comments (0)

(Entries 16 - 20 of 20) Previous « Page 1 2 3 [4]