...és egy újabb nap, amikor is folytatódik a kaland

…Vezíremnek, akit nagyon foglalkoztat a vidéki Kína. Soxeretettel.

Megintcsak álljunk a dolgokhoz pozitívan. A betegségnek az az előnye, hogy ha már az ember lánya a kanapéhoz és az ágyhoz van láncolva napokra, akkor legalább ideje akad arra, hogy felzárkózzon a blogjával. Nem? Há de.
Azt kell, hogy mondjam, hogy nem kellemes amikor a 40 fokos konyhában húslevesfőzés közben, amikor minden testrészedről cseppekben szaladgál az izzadság lefelé irányban és azt se tudod, hogy midet törölgesd, hirtelen több fátyolka-szárnyashangya jellegű élőlény támad rád. Sokáig viaskodtunk, de jelentem, az ellenség hatalmas számbeli fölénye ellenére elbukott. Először humánusan, konyharuhával támadtam vissza. Majd amikor nem akart szünni sem a támadókedvük, sem a számuk bevetettem a biológia fegyvert és befújtam őket – jobb híján – csótányirtóval. Reggelre az egész konyha és az erkély is tele volt tetemmel és tetem nélküli szárnyakkal. Hm.

Szóval ott tartottunk tegnap, hogy megünnepeltük Csabesz születésnapját annak rendje és módja szerint. Másnap, hétfő reggel repülőre szálltunk és elrepültünk vidékre. Kína dimenzióit tekintve azért itt nem gyerekjáték A pontból B pontba kerülni. Csak kijutni ebből a városból sokszor két órás kaland. Szóval a szomszéd tartományba mentünk vidékre, ami kb. 650 kilométerre van Shenzhentől és választhattunk a 10 órás buszút és az egy órás repülőút között. Aztán választottunk. A terv az volt, hogy miután bejutottunk a városba, amit Guilinnek hívnak, lemegyünk a Li folyóhoz és szerzünk egy bambusz csónakot, ami lecsorog velünk első állomásunkra, Yangshuoba. Persze tanulhattam volna már előző Ázsiai kalandozásainkból és tudhattam volna, hogy tímeja tervez, ázsia meg keresztülhúzza a számításaim. Szóval a városba bejutottunk simán, a folyóhoz is. Csónakokat is láttunk, de valahogy egy sem akart elvinni minket Yangshuoig. Még jó, hogy rendelkezek némi kinai nyelvtudással és annyit megértettem , hogy csak másnap vittek volna el. Egy óra hajlandóságot mutató csónakkeresés után feladtuk és úgy döntöttünk, hogy busszal megyünk le Yangshuoba. Na de hol van a buszmegálló? A térképen láttuk igaz, de már nem volt hozzá kedvünk se és energiánk se, hogy odáig is gyalogoljunk. Gondoltuk, hogy fogunk egy taxit és úri módon lejutunk oda. De négy taxi leintése után feladtuk, ugyanis érthetetlen módon, mindenki csak megcsóválta a fejét és a buszmegálló irányába mutatott, hogy arrafelé menjünk, de ők nem visznek el. Úgyhogy elgyalogoltunk. Mit mondjak, nem lopta be magát Guilin a szívünkbe. Sőt, kifejezetten a nem szeretjük város listára került. Na de mindegy, természetesen a buszra is várni kellett, de nemcsak hogy későbbi buszra kaptunk helyet, hanem még késett is. Na de ez már belefért a hely szellemébe. És tovább talán már nem is lehett volna fokozni a dolgokat.

a két pagoda Guilinbe

éljen május elseje

a vidék

Aztán csak leértünk Yangshuoba. Már az út odafelé nagyon kellemes volt. Végre vidék! Fák, füvek, bokrok természetes közegben, földek, gazdaság, parasztok amerre csak szem ellát. Jó volt látni, hogy a narancs a fán nő, a saláta meg a földeken és hogy a vizibivalyok vígan legelésznek a rizsföldek mentén. Nemgyőztem nézni. Eljött az az érzés, hogy na végre. Erre vágytam. Röpke másfél óra buszozás után befutottunk a városba.
Őrületesek ezek a kínai dimenziók. Ez egy 300 ezres populációju város, de mégis olyan kisvárosi hangulata volt, mintha egy pár ezresről lett volna szó. A hosztel okés volt, de semmi extra. Végül is két éjszakára jöttünk, kibírjuk. A város nyüzsgött hétfőn este, hömpölygött a tömeg és vitt magával a sodrás. Nemzeti ünnep révén rengeteg benszülött jött ide kirándulni, merthogy ez egy a kínaiak körében is nagyon populáris kirándulóhely. A belvárosban podnyik podnyik hátán, ha meg nem podnyik, akkor meg hosztel vagy diszkó szoros szimbiózisának ténye állt fenn.
De akkor most már áruljam el ugye, hogy miért is jöttünk ide. A kúpalakú karszt hegyek miatt, amelyek varázslatos hangulatot kölcsönöznek a tájnak. Meg a kanyargó Li folyó miatt, ami pláne dob még a látványon. Annyira becsesek ezek a hegyek, hogy a 20 yuanesre is felkerültek, sőt mi több, az Avatarosokat is meginspirálta. meg azért is jöttünk, hogy lássunk valami természeteset meg valami igazi Kínát.
Este szétnéztünk a városba, és intéztünk másnapra kirándulást magunknak a folyóra. Az eredeti tervtől éppen jócskán eltértünk, dehát majd máskor és máshol.Talán. Reggeli után még tettünk egy sétát a városban, hogy lássuk az üres utcákat és nappali fényben is a helyet, aztán elénktárultak a hegyek, a vizibivalyok és a folyó…

a hosztellel szembeni kis utca

a folyó legelésző vizibivalyokkal

egy valami a városban

a szemeteskocsi és a jobbról érkező őrjárat

a kényelmetlennek bizonyuló bambuszkalap

utcarészlet

tiltó tábla

ázsia-autentikus hentes- és húsárú

a tyukárusnő

tojáskultusz

homlokzat

Vettünk szalmakalapot a nagy vizitúra előtt, majd buszraszálltunk és elmentünk egy másik városba, Yangdiba, ahonnan a bambuszcsónakázásunk indult. Persze rögtön cselszövés áldozatai lettünk, mert azt hittük, hogy majd megyünk és csónakra tesznek minket, de nem így let. Kézről kézre adtak minket különböző embereknek, akik nézték a jegyünket és csóválták a fejüket, míg fél óra várakozás után elindultunk egy kínai párral karöltve a kétórás vizitúrára. A hosztelben megtudtuk, hogy a kormány bekeményített a folyó legszebb és legfelkapottabb részén és hogy valószínűleg azért sem találtunk hajót Guilinbe, mert csak az engedéllyel rendelkezők mehetnek keresztül azon a szakaszon.

egy kis rizsföld

helyi erő

csabesz az új csapeszában

másokkal a folyón

a karsztok

kis vízesés a kúp mellett

nyűgös a baba

a csodálatos kúpok

és megint csak kúpok

vidéki építkezés

A hajókázás jól ment, elég is volt az a két óra, nem is tudom, hogy mit csináltam volna, ha Guilinből hajóval csorgunk le a Lín 4 és fél óra alatt. A táj gyönyörű és nagyon misztikus jelleggel bír a kúpalakú hegyek miatt. Rengeteg a hajó a folyón, de nem túl zavaróak, kedvesen átintegetünk egymásnak. Kétóra csörgedezés után eljutottunk egy másik városba, ahol ismét csak buszraszálltunk és visszamentünk Yangshuoba. Ebédeltünk kóreait, mivel nem volt kedvünk abba az étterembe visszamenni, ahol előző este ettünk, mert az étlapon kutya is szerepelt. 

a kóreai ebéd

piros macskák

utcarészlet

esti látvány a hosztel tetőteraszáról

Aztán megszerveztük a másnapi eljutásunkat a Longji rizsteraszokra és megállapítottam, hogy öregszem. Nincs már kedvem,se energiám ahhoz, hogy egyedül szervezzem meg a kirándulásokat. Ide a rizsföldekre is el lehetett volna jutni önerőből, helyi jellegű közlekedéssel (minimum háromszori átszállással) a töredék pénzért, amit befizettünk a full megszervezettért. De már egyik porcikám se kívánja a cselszövéseket és kardforgatásokat. Hogy mindenhol meg kell küzdeni a közös nyelv hiánya miatt a túlélésért, vagy legalább is az információért, ami néha felér egy túléléssel.
Hát így.